CSOK és falusi CSOK

Otthonteremtéshez kapcsolódó állami támogatások kisokos

2019 közepe óta az új lakossági hitelkihelyezés 30%-a állami támogatású. A babaváró hitelek állománya 2020. novemberében megközelítette az 1000 milliárd forintot és a népszerűsége azóta is töretlen, de ugyanúgy a CSOK-hoz kapcsolódó fix 3%-os Kamattámogatott hitelt is rengetegen igényelik. Ahogy folyamatosan bővül az állami támogatások köre, annál nehezebb követni, megfejteni, hogy az adott helyzetben, személyre szabottan mi az, ami igényelhető, miből mennyi jár és mik a kizárások. Ebben az útvesztőben szeretnék tehát segíteni eligazodni ebben a cikkben.

A személyre szabott lehetőségek átbeszéléséhez lépj velünk kapcsolatba itt.

Az alábbiakat javaslom a tovább olvasás előtt:

  • ha még az otthonteremtés (vásárlás, építés) előtt álltok, fontolgatjátok a lehetőségeket, vagy már aktívan kerestek, akkor mindenképpen érdemes tovább olvasnod, mert igyekszem nagyon átláthatóan, vizuálisan (is), kisokos szerűen összefoglalni a lehetőségeket. Biztos vagyok benne, hogy hasznotokra fog válni ez az áttekintés
  • ha te már túl vagy mindenen (már, ami az otthonteremtést illeti, persze) és nincs olyan hobbid, hogy ennek ellenére naprakész akarsz lenni az állami támogatások terén, akkor már most ugorj a negyedik ponthoz, mert ez még vonatkozhat rád.
  • ha (még egyelőre) nem érdekesek számodra ezek az állami támogatások, amelyekhez ugye gyerek(ek) kell(enek), vagy legalábbis vállalni kell gyereket, akkor ne olvasd tovább, mivel a lent bemutatott lehetőségeknél mindegyiknek feltétele ez, tehát ez az írás most nem neked szól. Ha van ismerősöd, akinek viszont aktuális a kérdés, akkor nyugodtan linkeld be neki. 😊

Kifejezetten az otthonteremtéshez kapcsolódó állami támogatásokat fogjuk tehát megnézni a továbbiakban, 2 kakukktojás mégis lesz, egyrészt a Babaváró támogatás (ahol ugye nincs ingatlan fedezet, ez egy szabad felhasználású kölcsön, de a legtöbben ingatlan célra fordítják, ez indokolja a szerepét a felsorolásban) és a Családok Hitel Támogatása (ami akkor jár, ha már van meglévő lakáshitel). Kezdjük akkor mindjárt az egyik kakukktojással.

  1. Babaváró támogatás

Szerintem nincs olyan ember Magyarországon, aki ne hallott volna még a Babaváró támogatásról. Mégis ez az a téma, amiről nem lehet eleget beszélni, mert mai napig rengeteg félreértés van az érdeklődők körében.

Amit talán a legfontosabb tisztázni, hogy ez nem egy vég nélküli termék, pontos lejárati dátuma van, ami 2022. december 31. Másrészt pedig, még mindig sokan gondolják azt, hogy minden banknál ugyanolyan eséllyel indulnak, ha Babaváró igénylésről van szó. Ez azonban csak részben igaz. A jogszabályi feltételek valóban mindenhol ugyanazok, de mindegyik bank saját hatáskörben dönti el, hogy az adott igénylők paraméterei alapján adható-e a támogatás és mekkora összegben. A jelenlegi koronavírusos helyzetben meg aztán pláne viszonylag nagy a szigorúság, egy adott jövedelem nem ér ugyanannyit minden banknál, így mindenkinek azt javaslom, hogy csak alapos, több bankra kiterjedő előminősítést követően vágjon bele az igénylésbe. Ügyfeleinknek természetesen biztosítani tudjuk ezt (akár az előzetes scoringot is). Személyre szabott, ingyenes előminősítéshez kattints ide.

Összefoglaló táblázat a Babaváró támogatásról

  • CSOK (Családi Otthonteremtési Kedvezmény)

Egy régi klasszikus, ami időnként megújul, de a lényeg ugyanaz marad. Az ingatlan típusától (használt, újépítésű lakás vásárlása vagy építése) és a meglévő és/vagy vállalt gyermekek számától függően az állam egy meghatározott összeggel járul hozzá az ingatlancél megvalósításához. A személyre szabott lehetőségek átbeszéléséhez lépj velünk kapcsolatba itt.

Összefoglaló táblázat a támogatásról

  •  CSOK használt lakásra új kedvezmény

Újdonság, hogy ha CSOK is társul az adásvételhez, akkor az állam elengedi a vagyonszerzési illetéket, ami egyébként 4% lenne, tehát ezt az összeget még hozzáadhatjuk a CSOK összegéhez

  • CSOK újépítésű ingatlan vásárlására vagy építésre új kedvezmény

Szintén újdonság, hogy az új építésű ingatlan vásárlása, építése esetén adóvisszatérítési támogatás is jár. Ehhez is van egy összefoglaló táblázat 😊. A személyre szabott lehetőségek átbeszéléséhez lépj velünk kapcsolatba itt.

  • Otthonteremtési Kamattámogatott Kölcsön

Köznyelven a CSOK hitel (ez a megnevezés azért nem szerencsés, mert pont emiatt tévesztik a legtöbben a CSOK-kal). A Kamattámogatott hitel a CSOK mellé igényelhető, szintén a meglévő és vagy vállalt gyermekek számától függően maximum 10 vagy 15 millió Ft összegben, maximum 25 éves futamidőre. Ennek a konstrukciónak a futamidő végéig fix, 3%-os a kamatozása (hiszen a kamatkülönbözetet az állam fizeti az igénylők helyett a banknak). Személyre szabott, ingyenes előminősítéshez kattints ide.

Összefoglaló táblázat a Kamattámogatott hitelről:

  • Családok Hitel Támogatása

Egyértelműen a legkevésbé ismert lehetőség. Ezt a támogatást az államkincstár a meglévő jelzáloghitelekbe törleszti be a megszületett gyermekek után. Előnye, hogy akkor is igényelhető, ha az ingatlancél megvalósításához egyéb támogatást nem vett igénybe az ügyfél.

Összefoglaló táblázat a hitelelengedés támogatásról

Ezennel „az otthonteremtési állami támogatások kisokos” végére értél, gratulálok! Ha a teljes írást végigolvastad, akkor már szinte szakértője vagy a témának (de legalábbis többet tudsz róla, mint az átlag). Fontos viszont, hogy a fentiekben leginkább a jogszabályi elvárásokat, a támogatások összegét, összetételét stb. ecseteltem, általánosságban. A konkrét, személyre szabott előminősítésből viszont nem hagyható ki maga az igénylő, a jogszabályi megfelelések és a jövedelem vizsgálata (hiszen a hitelbe betörlesztős támogatáson kívül a többit bankon keresztül kell igényelni, a bankoknak meg ugye eltérő scoringjaik vannak…). Személyre szabott, ingyenes előminősítéshez kattints ide.

Ebben a helyzetben kiemelten fontos lett a mi munkánk, egyrészt azért, mert a kialakuló káoszban nagy szükség van a szakértelmünkre és nagy előnyt jelent az egyedi kedvezmények mellett a zöldfolyosós ügyintézés, amit a rajtunk keresztül érkező ügyfeleknek továbbra is biztosítanak a pénzintézetek. Emellett most kifejezetten fókuszba került az az érv, hogy minimalizálni tudjuk a banki ügyintézést és a személyes kontaktust.

A lakáshitellel, személyi kölcsönnel, CSOK-kal, a babaváró kölcsönnel és szabadon felhasználható hitelekkel kapcsolatban személyre szabott ajánlatokat, konzultációt itt kérhetsz.

Filep Hajni

hitelszakértő

hajnalka.filep@benkspartner.hu

money-3113653_640 (1)

Jelentősen emelkedhetnek a meglévő hitelek kamatai

Rengeteg embert, családot fog érinteni a koronavírus okozta válsághelyzetnek az a hozománya, hogy a rövid kamatperiódusú hitelek kamatai jó eséllyel jelentősen emelkedni fognak (és ezt észre sem fogják venni azok az ügyfelek, akik élnek a moratóriummal, hiszen mivel nem törlesztenek, nem látják, hogy magasabb lett a törlesztőjük…). Ezzel szemben nagyon fontos kiemelni, hogy a hosszú kamatperiódusú, 5-10 évre fixált hitelek árazása egyelőre nem növekszik, ami azt jelenti, hogy most akár 10 évre fixálhatjuk a 6 havi kamatperiódusú hitelünket úgy, hogy a kamat ugyanakkora, vagy alacsonyabb lesz.

A jelen helyzetben nagyon fontos, hogy minimalizáljuk a személyes kontaktusok, banki ügyintézések számát. Hitelszakértőként emiatt is kiemelten fontos most a munkánk, hiszen a ügyfeleink zöldfolyosós ügyintézést kapnak a bankoknál, és a teljes folyamat során csak egyszer kell személyesen megjelenniük bankfiókban. Ha szeretnéd igénybe venni díjmentes szakmai segítségünket, jelentkezz (akár telefonos, akár online) konzultációra ide kattintva.

Az írásom első részében azt fogom bemutatni, hogy milyen változások vannak és lesznek a különböző kamatperiódusú hitelek kapcsán, a második részben pedig azt, hogy miért. Ahhoz, hogy a fenti látszólagos ellentmondást feloldjam, a második részben muszáj kicsit szakmaibban fogalmazva bemutatnom a rövid kamatperiódusú hitelkamatok emelkedésének és a hosszú kamatperiódusú hitelkamatok stagnálásának hátterét, az elmúlt hét változásait figyelembe véve. Azt azonban érdemes már itt kiemelni, hogy talán most érkezett el az utolsó pillanat, amikor még olcsón, nagyon kedvező kamattal biztonságosabbá tehető a kockázatos hitel. Most kiemelten fontos, hogy áttekintsd hiteleidet, főleg, ha nem tudod pontosan, hogy milyen kamatperiódusban, milyen kamattal ketyeg, akkor feltétlenül tájékozódj erről! Azt gyanítom, hogy azok, akik nem kezelik tudatosan adósságukat, és élnek a moratóriummal, majd nagyon meg fognak lepődni, hogy a moratórium lejártával mennyi plusz visszafizetni valót halmoztak fel. Hiszen a hitelüket hónapokig nem fizették, így nem fogják érzékelni, hogy közben emelkedett a törlesztő, ezzel a 9 hónap leteltével szembesülnek, addigra meg már ki tudja, hogy milyen kamatok lesznek elérhetők a piacon…

Miért kell mihamarabb biztonságosabbá tenni a hiteledet?

Sajnos a rövid kamatperiódusú hitelkonstrukció (a kamatperiódus az az időszak, amíg fix a kamat és ezzel együtt természetesen a törlesztő is, az 1,3,6,12 havi kamatperiódusokat nevezzük rövidnek) abszolút ki van téve minden apró gazdasági megingásnak, nemhogy egy ekkora horderejű válsághelyzetnek. Nem véletlen, hogy az MNB és a bankok is több hullámban hívták fel a rövid kamatperiódusú hitelben eladósodott ügyfeleik figyelmét még békeidőben, hogy érdemes váltani egy biztonságosabb konstrukcióra.

Szerencsére az én ügyfélköröm eléggé tudatos, jövő-, és stabilitásorientált személyekből áll, így békeidőben sem nagyon kellett győzködni az ügyfeleimet, hogy hosszú (5-10 éves) kamatperiódusú és Minősített Fogyasztóbarát Lakáshitel konstrukciót válasszanak. Akiknek az adatlapján láttam, hogy van többmilliós, rövid kamatperiódusú (neadjisten forintosított) hitele, mindig felhívtam a figyelmét arra, hogy ezt érdemes végtörleszteni, vagy korszerűsíteni, biztonságosabbá tenni. Általában hallgattak is a szakmai véleményemre, főleg miután látták az ajánlataimon, hogy a hosszú kamatperiódusú hitel nemhogy nem feltétlenül drágább, de sok esetben akár több 10 ezer forinttal kevesebb is lehet a törlesztő a kiváltást követően (láttam már nem egy olyan 5 évvel ezelőtt felvett, 6 havi kamatperiódusú lakáshitelt, aminek a kamata jócskán 4% fölött volt, amikor 10 éves kamatperiódusban már 3,5%-os ajánlat volt elérhető a piacon…).

Fontos kiemelnem, hogy míg korábban a biztonságosabb konstrukció és ezzel együtt lehetőleg a törlesztők csökkentése, kevesebb teljes visszafizetés elérése volt a cél a meglévő hitelek korszerűsítésénél, most egyértelműen az a kiemelt cél, hogy a hitelre való ráfizetés elkerülhető legyen (nyilván ez hozza maga után a fentieket is). Máshogy fogalmazva: most nem a nyereség az elsődleges cél, hanem a veszteség elkerülése. Ennek érdekében most talán azok is élnek a hitelkiváltással, akiket eddig a törlesztőrészlet 30.000 Ft-os csökkenése, és a 6 havi helyett 10 évig fix hitel gondolata sem hozott lázba (sajnos olyanokkal is találkoztam, de szerencsére csak kis százalékban, akik időhiányra, vagy kényelmi szempontokra hivatkozva éltek kifogással, pl:. „5 éve X banknál van a hitelem, megszoktam, nem éri meg nekem havi 30 ezer Ft spórolásért máshol számlát nyitni”- itt szó szerint idéztem egyik korábbi ügyfelemet, akinek babaváró támogatásban segítettem, de a 29 milliós hitelének a kiváltási lehetőségével nem élt…).

Ha szeretnéd megnézni, milyen lehetőségeid vannak a hiteled befixálására, ide kattintva jelentkezhetsz (akár telefonos akár online) konzultációra.

Miért emelkednek a rövid kamatperiódusú-, és stagnálnak a hosszú kamatperiódusú hitelek kamatai? Miért éri meg hosszú kamatperiódust választani?

És akkor most jöjjön a fent beharangozott kicsit szakmaibb rész, csak hogy értsd, miért hatalmas most a kockázat a rövid kamatperiódusú hitelek kamatának emelkedésére. Ilyen szempontból is több fontos tényező van ugyanis, amit érdemes figyelembe venni a moratórium vagy hitelkiváltás kamatfixálással kérdéskörben.

  • Múlt héten a jegybank intézkedéseit követően a BUBOR 0,5%-al emelkedett egyetlen nap alatt. Azóta az MNB implicit kamatemelése után folytatódott a Buborok felfele araszolása, jelenleg 90 bázispont felett vannak a tegnapi fixingek (90 bázispont 0,90%-os kamatemelkedést jelent). Amennyiben további biztonsági lépések lesznek ez tovább változhat, ami komoly kamatemelést jelenthet a változó kamatozású hitelek piacán akár most, akár a moratóriumot követően. Erre egy példa: BUBOR + 2% körül voltak a jó kamatok régen. Magyarul, ha most fordul egy rövid kp-s hitel, akkor 3-3,5% körüli kamattal megy majd, hasonló kamatokkal egy 10 éves kp-s hitel is elérhető jelenleg, 5 éves meg pláne. Ugyanakkor ezen lépések egyelőre nem voltak hatással a BIRS és az ÁKK számaira. Ez azért fontos, mert az 5 és 10 éves fix termékek árazása ezektől függ, tehát a hosszú kamatperiódusú hitelek árazása egyelőre változatlan, de a rövid kamatperiódussal rendelkező hitelek kamatai utolérték ezeket.
    • Ez azt a furcsaságot eredményezte, hogy jelenleg egy 5 vagy 10 évre fixált hitel kamata akár alacsonyabb is lehet, mint a változó kamatozású hiteleké.
    • Ugyanakkor a szigorításoknak köszönhetően több bank prémium árazása kezd kikopni a piacról. Korábban ez a verseny pörgette a piacot, ezért fontos, hogy ki lép hamarabb. Könnyen előfordulhat, hogy ez a passzivitás hamarosan elhozza a kamatfixált termékeknél is az emelkedést, így nem mindegy, hogy meddig vár ki az az ügyfél, aki szeretné biztonságosabbá tenni a hitelét.
  • Másik érdekesség, hogy már több bank jelezte, nem fogad be hitelkérelmet moratóriumos ügyfelektől, ezért ez most és a későbbiekben is nehezítheti a hitelfelvételeket. Ez a hitelkiváltásokra hatványozottan igaz, ugyanis ilyen esetben az egyik legfontosabb szempont, amit a bank figyelembe vesz, az az ügyfél elmúlt 3-6 havi törlesztési morálja, ami a moratóriummal élőknél nyilván nem vizsgálható, tehát ők jó időre elesnek a hitelkiváltás lehetőségétől, addig is kitéve magukat a jelentős kamatemelkedésnek.
  • Kiemelten fontos kérdés még az infláció. A jelenlegi gyenge forint hosszabb távra emelheti az inflációt. Egy hosszú időre fixált hitel esetén sok év múlva is ugyanannyi lesz a törlesztő, ugyanakkor az már várhatóan jóval kevesebbet fog érni, ami hitelfelvevői oldalról kedvező lehet. (Ez természetesen békeidőkben is így van, de a jelenlegi kiszámíthatatlan helyzetben többet érhet ez az érv, ami szintén a hosszú kamatperiódusú hitelek melletti döntést erősíti.)

A fentieket összegezve azt gondolom, amennyiben valakinek alacsony kamatperiódusú hitele van és nincs rászorulva a moratórium adta törlesztésmentességre, jobban jár, ha nem él a moratóriummal, helyette most váltja ki a hitelét jó kamatokkal.

A hitelkiváltással, lakáshitellel, személyi kölcsönnel, CSOK-kal, a babaváró kölcsönnel és szabadon felhasználható hitelekkel kapcsolatban személyre szabott ajánlatokat, (akár online vagy telefonos) konzultációt itt kérhetsz.

Filep Hajni

hitelszakértő

hajnalka.filep@benkspartner.hu

corona-4901878_640

Koronavírus – meglévő, folyamatban lévő, leendő hitelek, banki ügyintézés

Az elmúlt 2 napban tudakozóvá váltam, ugyanis rengeteg ügyfelem keresett meg, arra kérve, hogy mondjam el a tapasztalataimat, véleményemet a koronavírus hatásával kapcsolatban a hitelkamatokra, folyamatokra, banki ügyintézésre vonatkozóan. Bár az világos, hogy jelenleg nem egy hitelezési válságot élünk meg, mégis – mint nagyon sok gazdasági szektorra – így a bankvilágra is hatással van a járvány. Fontos azonban kiemelni, hogy pánikra jelenleg semmi ok nincsen, bizonyos óvintézkedések megtételével ilyen szempontból is megfelelően kezelhető a helyzet.

Szeretném leszögezni, hogy ebben az írásomban nem a koronavírus okozta gazdasági kockázatokat elemzem, ez ugyanis jelenleg megjósolhatatlan. Így a jelen és a közeli jövő helyzetére szorítkoznék, azt vizsgálva, hogy ezen időszakban mire számíthattok Ti, mint a bankok ügyfelei.

Mindennapi banki ügyintézés

A Magyar Bankszövetség 13 pontból álló ajánlást adott ki tagintézményeinek, melynek célja, hogy összehangolt fellépésben védekezzenek a magyar bankok „lehetséges járványhelyzetek” ellen. A megelőzés kiemelt kérdésként szerepel az ajánlásokban, ahogy az arra való felkészülés is, hogy krízishelyzetben is működni tudjon a pénzügyi szektor.

EZÉRT MOST AZ A LEGFONTOSABB, HOGY AZ ELŐTTÜNK ÁLLÓ HETEKBEN AZ ÜGYFELEK CSAK AKKOR A MENJENEK BANKFIÓKBA, HA A SZEMÉLYES ÜGYINTÉZÉS ELKERÜLHETETLEN!  

Ami a banki munkatársakat illeti: a Magyar Bankszövetség javasolja többek között a banki alkalmazottak otthoni munkára való felkészülését és a kritikus fontosságú csapatok rotációját is.

Mi, bankfüggetlen hitelszakértők is mindent megteszünk, hogy minél kisseb fertőzésveszélynek tegyük ki az ügyfeleinket, munkatársainkat és a környezetünket, így csak a legszükségesebb ügyfél-, és banki találkozóinkat bonyolítjuk le. Ugyanitt fontos elmondanunk, hogy ha a közeljövőben valakinek elkerülhetetlen a hitelügyintézés, akkor kedvezőbb helyzetbe kerülhet, ha rajtunk keresztül intézi hitelügyeit. A legtöbb esetben ugyanis megoldható, hogy ügyfeleinkkel akár otthonukban, vagy olyan helyen találkozzunk, amely kevésbé kitett a vírusfertőzésnek. Ezen túl a hitelügyintézés során, a személyes banklátogatás számát akár 1 alkalomra is csökkentheti rajtunk keresztül.

Fontos kiemelni, hogy információink alapján az összes bank meg is tette a szükséges óvintézkedéseket, melyek sok esetben még szigorúbbak is, mint az általános elvárás (pl. az egyik banknál még azokat a dolgozókat is 2 hetes önkéntes házi karanténra „ítélik”, akik az elmúlt 1 hétben nem fertőzött országból tértek haza).

Általánosságban elmondható, hogy utazási tilalom van érvényben üzleti utak tekintetében, helyette itthonról, online lehet kapcsolódni a külföldi meetingekhez. A fiókokban gyakoribbak a takarítások, fertőtlenítések, sok helyen a hagyományos szappanokat fertőtlenítő készítményekre cserélték, illetve a mosdókba és bejáratokhoz extra kézfertőtlenítő géleket, kendőket helyeznek ki. Az ügyintézők az asztalaikat naponta többször törlik át fertőtlenítő kendővel, sőt, ma reggel, amikor kölcsönkérelmeket vittem leadni egy bankfiókba, éppen gumikesztyűket osztottak ki a banki kollégáknak.

Sok banki kollégánk úgy gondoja, hogy megnőhet a kereslet a folyószámla hitelkeretek, illetve a hitelkártyák iránt. Ez valóban jó átmeneti megoldás lehet, ha úgy látjuk, hogy az elkövetkező időszak átvészelésére nincs elegendő likvid tőkénk. Tartsuk azonban szem előtt, hogy a későbbiekben ez hátránnyal is járhat például lakáshitel igényléskor, ugyanis az ilyen keretek (akár ki van használva, akár nem) fél százalékával, mint meglévő törlesztőrészlettel számolnak a bankok, tehát ronthatja a jövedelemarányos törlesztési mutatónkat. Erre megoldás lehet, ha a vészhelyzet elmúltával azonnal megszüntetjük, vagy minimálisra csökkentjük a hitelkeretünket.

Hitelügyintézés

Meglévő hitelek: eddig sem győztük hangsúlyozni azt, hogy a régóta (több, mint 2 éve, illetve a Minősített Fogyasztóbarát Lakáshitelek megjelenése előtti) meglévő, rossz kondíciókkal, rövid kamatperiódussal, de magas kamatozással rendelkező hiteleket (nem beszélve a még régebbi, forintosított hitelekről) ki kell váltani egy korszerűbb és biztonságosabb konstrukcióra. Nem csak mi, hitelszakértők, de a Magyar Nemzeti Bank és a pénzintézetek is ezen az állásponton vannak, illetve több hullámban fel is hívták erre az ügyfelek figyelmét. Mégis sokszor látom, hogy valamiért az ügyfelek számára nem elég ijesztő a hitelük törlesztőrészletének emelkedésének kockázata, pedig ezzel éppen az ilyen helyzeteknek teszik ki a pénzügyi biztonságukat! Gondoljunk bele, az elmúlt 2 hétben a rövid kamatperiódusú (1,3,6, 12 hónapos kamatperiódus) hitellel rendelkező ügyfelek nem csak azt tapasztalták meg, hogy emelkedhetnek a kamatok, hanem azt is, hogy a tőzsdék pillanatok alatt esésbe kezdhetnek, a munkahelyek pedig bizonytalanná válhatnak. Most tehát pontosan látható, hogy nagyon törékeny lehet az idilli állapot, így érdemes cselekedni, a jelenlegi jó kamatokkal minimum 5-10 évre befixálni a törlesztőrészletet. Amellett, hogy a kiváltással, korszerűsítéssel nagyobb biztonság jár, még a havi törlesztő is csökkenhet (sok esetben nem is kevéssel, jellemzően akár 10-30 ezer Ft-al alacsonyabb havi törlesztőt tudunk elérni ügyfeleimmel 10 éves kamatperiódus esetén, mint a meglévő 6 havi kamatperiódusú hitelük törlesztője), ugyanis az olló folyamatosan záródik össze, a régi, kockázatos hitelek magas kamataitól alacsonyabbak lehetnek a mai 10 évig fix konstrukciók kamatai, emellett egy kiváltás során akár további, szabadon felhasználható pénzforráshoz juthatnak az ügyfelek, lakáshitel árazással (jó lehetőség lehet ez például azoknak, akik az alacsony tőzsdei árfolyamon szeretnének jó áron bevásárolni…).

Folyamatban lévő ügyek: megállás nélkül hívnak az ügyfeleim, akiknél folyamatban van a hiteligénylés, hogy a kialakult helyzet növelheti-e az átfutási időt. A válaszom: igen. A banki vezetők visszajelzése alapján, ha tartjuk a jelenlegi állapotokat, akkor nem, vagy alig érezhető lassulások lesznek, de ha rosszabb lesz a helyzet, akkor lehetnek komolyabb fennakadások. Jó hír, hogy sok bank felkészítette az ügyintézőket, bírálókat az otthoni munkavégzésre, így a teljeskörűen befogadott ügyletek távolról is tudnak haladni és eljutni a jóváhagyásig. Emellett a rajtunk keresztül folyó ügyletekre továbbra is érvényes a zöldfolyosós ügyintézés, így meglévő ügyfeleimnek emiatt kevésbé kell aggódnia.

Beadás előtt álló ügyletek: a kölcsönkérelmek beadását, banki befogadását és rögzítését jelenleg nem befolyásolja a kialakult helyzet, tehát ha megvan a kiválasztott ingatlan, akkor nem javasolt emiatt visszalépni az adásvételtől (sőt, célszerű még a jelenlegi, igen alacsony kamatkörnyezetben elindítani az ügyletet). Amennyiben még nem készült el az Adásvételi szerződés, biztonsági okokból azt javaslom, hogy min. 90 napos határidő szerepeljen benne az utolsó vételárrész megfizetésére vonatkozóan. A kölcsönigénylésekhez (beleértve az otthonteremtéshez kapcsolódó állami támogatásokat is) a legtöbb dokumentumot elég emailben prezentálni (pl. számlakivonatok, GYED, GYES határozatok, stb.), ami eredetiben kell, az is sok esetben igényelhető online (pl. NAV igazolások, OEP igazolás, stb.), elővigyázatossági okokból érdemes ezt a megoldást választani, ekkor viszont kalkuláljunk azzal, hogy így több idő lehet, amíg megkapjuk a hatóságoktól a dokumentumokat, érdemes tehát mielőbb kikérni ezeket.

A lakáshitellel, személyi kölcsönnel, CSOK-kal, a babaváró kölcsönnel és szabadon felhasználható hitelekkel kapcsolatban személyre szabott ajánlatokat, konzultációt itt kérhetsz.

Filep Hajni

hitelszakértő

hajnalka.filep@benkspartner.hu