babaváró és moratórium

Babaváró: míg a jogszabályi oldalon könnyítések vannak, addig bankok szigorítanak

A veszélyhelyzet miatti rendelkezések időszakát éljük, így már a Babaváró támogatásra vonatkozóan is megjelent a rendelet, mely az alapvető jogszabályi előírásoktól való átmeneti könnyítéseket mutatja be. Szokás szerint szeretném érthető, átlátható módon leírni nektek az ezzel kapcsolatos változásokat is. A lenti írásom tehát azok számára lesz érdekes, akik még a babaváró támogatás igénylése előtt állnak, de aki már meg is kapta a 10.000.000 Ft-ot, az nyugodtan küldje tovább ezt a bejegyzést olyan ismerőseinek, akik számára aktuális a kérdés. 😊

Ha szeretnéd megtudni, hogy a ti jövedelmetekkel melyik banktól kaphatjátok meg mind a 10.000.000 Ft Babaváró támogatást, kattints ide és segítünk!

Egy kis érdekesség így az elejére: mind a saját ügyfélkörömben, mind a banki kollégák visszajelzése alapján azt tapasztaljuk, hogy most ismét egy robbanásszerű érdeklődés van a Babaváró támogatás iránt (pl. a héten nekem 11 ügyfélpárosom ment/megy be különböző bankokhoz Babavárót igényelni), körülbelül hasonló, mint a termék indulásakor, tavaly júliusban. Ez egyébként több oknak tudható be (melyek ugyanoda vezetnek, ugyanis a legtöbben attól tartanak, hogy egy időre felfüggesztheti az állam ezt a lehetőséget, vagy szigorítja a feltételeket (pl.ingatlancélhoz köti), hogy ezzel kompenzálja a rendkívüli kiadásokat). Néhány példa, kik döntenek most az SOS Babaváró igénylés mellett:

  • akik eddig úgy tervezték, hogy majd akkor igénylik meg a támogatást, amikor már meglesz a kiválasztott ingatlan, aminek az önerejét a támogatásból fizetnék, most előre hozták az igénylést, nehogy lemaradjanak róla
  • akik bizonytalannak érzik a munkájukat, azok még most megigénylik a támogatást, míg van igazolható jövedelmük
  • azok, akiknek nincsen félretéve tartalékuk, szívesebben vesznek igénybe egy kamatmentes hitelt, mint a most elérhető, 9 hónapig nagyon kedvező, majd jóval magasabb kamatozású személyi kölcsönt

Azt azonban fontos kiemelni, hogy a bankok lekövetik a kockázatkezelésükben a jelenlegi helyzetet, a legtöbb pénzintézet már jelentős szigorításokat vezetett be a Babaváró kapcsán, ami főleg a különböző jövedelmek nem elfogadására vonatkozik, sokan ezért is igénylik most a támogatást, amíg még biztosan van olyan pénzintézet, ahol megállja a helyét az ő munkakörül (pl. a legtöbb bank már kizárta a külföldi jövedelmet, sok bank bizonyos hazai jövedelmeket is kizárt, sőt olyan bank is van, amelyik egyáltalán nem hajlandó elfogadni vállalkozói jövedelmet). Tehát érdemes szem előtt tartani, hogy míg a jogszabályi oldalon könnyítések vannak, addig banki oldalon szigorítások. Nagyon fontos tehát az alapos előminősítés, mert a rosszul megválasztott bankokba beadott igénylések esetén 2-3 elutasítás után vagy feladja az ügyfél, vagy több hónap telik el, amíg eljut ahhoz a pénzintézethez, akitől megkaphatja a támogatást és addigra ki tudja, hogy a jelenleg elfogadó, rugalmas bankok nem szigorítanak-e szintén, nem beszélve a rengeteg személyes ügyintézésről (ami most amúgy is kerülendő) és papírmunkáról, ami megspórolható lenne.

Ha szeretnéd megtudni, hogy a ti jövedelmetekkel melyik banktól kaphatjátok meg mind a 10.000.000 Ft Babaváró támogatást, kattints ide és segítünk!

Nézzük tehát a Közlönyben megjelenő könnyítések listáját:

  • amennyiben a gyermek a veszélyhelyzet időtartama, vagy az annak megszűnését követő legfeljebb 30 napos időszak alatt született/születik meg, és a Babaváró kölcsönkérelmet legkésőbb a veszélyhelyzet megszűnését követő 60. napon benyújtják, akkor az ügyfelek erre a gyermekre tekintettel jogosultak a 3 év szüneteltetés igénybevételére; a kamatmentesség futamidő végéig történő beállítására; a 2. gyermek vagy 3. gyermek jogán a gyermekvállalási támogatásra. Röviden fogalmazva, ha a veszélyhelyzet alatt születik meg a gyermek, akkor utólag is érvényes rá vonatkozóan a kamatmentesség, a 3 éves szüneteltetés és a tőkeelengedés, ha legkésőbb a veszélyhelyzet elmúltát követő 60. napon belül történik meg az igénylés. Ez nagyon nagy könnyítés azoknak, akiknek esetleg éppen úton van a baba, érdemes észben tartani. Az viszont nem feltétlenül célravezető, ha emiatt odázzuk el az igénylést, egyrészt pontosan a fent említett okok miatt (ki tudja, hogy lesz-e hónapok múlva elegendő igazolható jövedelme a házaspárnak, a bankok folyamatos szigorításai nem szorítják-e ki az ő igénylésüket, stb.), másrészt pedig, senki nem tudja, hogy pontosan meddig fog fennállni a veszélyhelyzeti állapot.
  • a Babaváró hitel iránti kérelem – az egyéb jogosultsági feltételek fennállása esetén – a veszélyhelyzet megszűnését követő 30. napig akkor is benyújtható, ha a feleség a veszélyhelyzet időtartama alatt tölti be a 41. életévét.
  • a veszélyhelyzet időtartama alatt, valamint az annak megszűnését követő 30. napig benyújtott kérelmek esetén a NAV köztartozásmentességet a 2020. március 10-én fennállt állapot szerint kell vizsgálni. Ez is nagyon nagy segítségnek tűnhet, de jó eséllyel elutasítást jelenthet, ha a bank tudomására jut az, hogy élő köztartozása van az ügyfélnek. Két dolgot vizsgál a bank babaváró hitelfelvételkor:✔️ jogszabályi feltételeket,✔️ hitelképességet. Tehát a NAV tartozás nem kizáró a jogszabályi feltételnek megfelelően, de nem biztos, hogy átmegy a második – hitelképességi feltételen – így a bank, saját hatáskörben elutasíthatja az igénylést. Mint tudjuk az állam a bankokra bízta a második pont vizsgálatát. (indoklás nélkül!).
  • A veszélyhelyzet megszűnését követő 30. napig meghosszabbodnak az alábbi határidők:
    • elutasítás esetén a jogszabályi feltételek megállapítása iránti kérelemmel nem csak az elutasító levél kézhezvételét követő 15 napon belül lehet a kormányhivatalhoz fordulni, hanem a veszélyhelyzet megszűnését követő 30. napig.
    • a gyermek megszületését ennek napját követő 60 napon belül be kell jelenteni a hitelintézetnek.
    • a kamattámogatás megszűnésére okot adó eseményt a bekövetkezést követő 30 napon belül be kell jelenteni.
    • a házasság felbontását 30 napon belül be kell jelenteni a hitelintézetnek.
    • az új kérelmek befogadására vonatkozó jogszabályi feltétel módosítások kizárólag a 2020. március 11-ét követően benyújtott támogatás iránti kérelmek esetében alkalmazhatóak. A korábban befogadott és folyamatban lévő ügyletekre nem.
    • az utógondozási eseményekre vonatkozó módosításokat a 2020. április 23-át megelőzően benyújtott, de még el nem bírált támogatás iránti kérelmekre, megkötött támogatási szerződésekre, folyósított támogatásokra, folyamatban lévő eljárásokra, valamint megkezdett eljárási cselekményekre is alkalmazni kell.
    • felsőfokú tanulmány és az első munkahely közötti 180 napos határidő is meghosszabbodik
  • Elég, ha a házaspár egyik tagja van jelen az igényléskor, ha a másik fél írásos meghatalmazást tesz: „A veszélyhelyzet időtartama alatt, valamint az annak megszűnését követő 30. napig a házastársak egyike a házastársát teljes bizonyító erejű magánokiratban meghatalmazhatja a babaváró támogatás iránti együttes igénylés mindkettejük nevében történő benyújtására, valamint minden, a kölcsönkérelem benyújtásához és a kölcsönszerződés megkötéséhez szükséges jognyilatkozat mindkét házasfél nevében való megtételére, továbbá a kölcsönszerződés megkötésére.” Ezt a pontot nem nagyon alkalmazzák a bankok, ugyanis a pénzmosási törvénynek megfelelően számukra előírás az ügyfelek maradéktalan azonosítása. Egyelőre csak egy banknál lehet ily módon babavárót igényelni, de csak abban az esetben, ha a meghatalmazó fél ott vezeti a számláját.

Ebben a helyzetben kiemelten fontos lett a mi munkánk, egyrészt azért, mert a kialakuló káoszban nagy szükség van a szakértelmünkre és nagy előnyt jelent az egyedi kedvezmények mellett a zöldfolyosós ügyintézés, amit a rajtunk keresztül érkező ügyfeleknek továbbra is biztosítanak a pénzintézetek. Emellett most kifejezetten fókuszba került az az érv, hogy minimalizálni tudjuk a banki ügyintézést és a személyes kontaktust. Ha te is szeretnél részesülni díjmentes szakmai segítségünkből, legyen szó Babaváró támogatásról, CSOK-ról, CSOK hitelről vagy lakáshitelről, kattints ide.

Filep Hajni

hitelszakértő

hajnalka.filep@benkspartner.hu