baby-718146_640

Lényeges jogszabályi könnyítések a Babaváró támogatásban

Már azok is igényelhetnek babaváró támogatást, akik elváltak és előző házasságukból van gyermekük, a külföldön dolgozóknak pedig csak az utolsó 3 hónapra vonatkozóan kell hazai TB jogviszonyt igazolniuk (az eddigi 6 hónap helyett) – ezekhez hasonló jelentős jogszabályi könnyítések lépnek életbe június 13-tól a Babaváró támogatás feltételeiben.  Érdemes alaposan átolvasni a lenti listát, hiszen sok olyan párnak nyílik meg a lehetőség az igénylésre, akik eddig nem feleltek meg a jogszabályi feltételeknek.

A koronavírus okozta veszélyhelyzet miatt életbelépett átmeneti könnyítésekről az előző bejegyzésemben írtam, ha lemaradtál róla, akkor ide kattintva elolvashatod.

Az átláthatóság kedvéért a Magyar Közlönyben megjelent rendelet alapján a változásokat kategorizáltam és pontokba szedtem:

TB jogviszony, OEP/NEAK igazolással kapcsolatos könnyítések

  • Ha a 3 éves TB jogosultságot részben külföldi jogviszonnyal szeretné igazolni az igénylő, akkor az eddigi 6 hónap helyett, csak 3 hónapot kell Magyarországon dolgozni. Tapasztalatból mondom, hogy ez nagyon nagy könnyítés sokaknak, hiszen rengeteg ügyfelemet érinti 😊
  • A 3 éves TB jogviszonyba beleszámít most már a diplomás GYED is. FONTOS, hogy ezt az időszakot nem a NEAK fogja leigazolni, hanem a folyósító szerv állít ki egy igazolás, melyet a bankoknak el kell fogadni.
  • Belekerült a rendeletbe az is, hogy a banknak el kell fogadni az iskola által kiállított igazolást a TB jogviszony kapcsán (bár tapasztalataim szerint ezzel eddig sem volt probléma).

Már mozaik családok is igényelhetik a babavárót!

  • Június 13-i hatállyal eltörlik azt a kitételt, amely eddig kizárta a mozaik családokat a jogosultságból, tehát már azok is igényelhetnek majd babaváró támogatást, akiknek az előző házasságukból már van gyermekük. Ez is rengeteg párt érint, így nagyon lényeges könnyítésről van szó!

Házasság miatti névváltozás

  • Bár az én ügyfeleim igénylései kapcsán ezzel eddig sem volt probléma (azokban a fiókokban, akikkel dolgozom), most már jogszabály rögzíti, hogy a banknak el kell fogadni a névváltozás előtti okmányokat, ha a névváltozás ellenére egyértelműen be lehet azonosítani az illetőt. Mivel az egyes fióki ügyintézők tudása nem feltétlenül naprakész, ha ezzel kapcsolatos akadályba ütköznétek, hivatkozzatok a 44/2019-es kormányrendelet 5§ (8) bekezdésére (persze csak június 13-tól 😊).

Ha babaváró támogatást szeretnél, menj biztosra! Jó ha tudod, hogy a jövedelmed nem minden banknál ér ugyanannyit, főleg a jelenlegi koronavírus miatti banki szigorítások időszakában. Mi előszűrjük neked a bankokat és megmondjuk, hogy melyektől kaphatjátok meg a maximális támogatást. Ha élnél ezzel az ingyenes lehetőséggel, kattints ide.

Rögzítés

  • Ha a banki ügyintéző hibája miatt újra be kell adni a kérelmet, akkor ebben az esetben nem éri hátrány az igénylőket (nyilván az elutasítás miatti újra igénylés nem tartozik ebbe a kategóriába). Ez is nagy segítség és ettől függetlenül továbbra sem győzöm hangsúlyozni, hogy nagyon nem mindegy, hogy melyik fiókban, melyik banki ügyintézőnél igénylitek a Babaváró támogatást. Hatalmas különbségek vannak bankfiók és bankfiók, ügyintéző és ügyintéző szakmai tudásában és tapasztalatában (aki nem hisz nekem és ezt le akarja tesztelni, menjen be ugyanazon bank 3 különböző fiókjába egy kérdéssel mondjuk a babaváró vagy a CSOK, CSOK hitel kapcsán és jó eséllyel 3 eltérő választ fog kapni ugyanarra a kérdésre…) . Nagyon nem mindegy, hogy több száz babaváró támogatás igénylését vezette már végig a banki ügyintéző az elmúlt egy évben, vagy most találkozik élesben a rendszerrel és a termékkel először…
  • Ide tartozik az is, hogy a 10 napos bírálati és hiánypótlásra fennálló határidőt pontosította a jogszabály ➡️10 munkanapra.

Mi csak a kiemelkedően nagy szakmai tudással rendelkező kollégákkal dolgozunk és ügyfeleinknek zöldfolyosós ügyintézést biztosítunk. Ha te is szeretnél részesülni ebből, kattints ide.

Ikerterhesség  

  • Ikergyermek estén a 3 éves törlesztésszüneteltetés további 2 évvel meghosszabbodhat, ha a 3 év lejárta legalább 60 nappal jelezzük a banknak az erre vonatkozó kérésünket.

Válás, elhalálozás, kamattámogatás megszűnése

  • Ha az egyik házasfél a közös gyermekük megszületése előtt meghal és ezt a másik fél 60 napon belül jelzi a banknak, akkor nem vonják meg a kamattámogatást. Természetesen az ebben az esetben is él, hogy 5 éven belül teljesíteni kell a gyermekvállalást, hogy 5 év elteltével is kamatmentes maradjon a hitel. Megjegyzés: nagyon sokan kérdezik tőlem mostanában, hogy ha a férj/feleség elhalálozik, akkor kell-e tovább fizeni a babaváró törlesztőrészleteit. A válasz az, hogy igen, kell. Amivel ezt el lehet kerülni, az egy hitelfedezeti biztosítás (itt sem mindegy, hogy milyet választunk, a bankoknak a saját ajánlatai nem feltétlenül a legjobbak ár-érték arányban. Mellékelem erre vonatkozóan azt a konstrukciót, amit én ajánlani szoktam az ügyfeleknek. Fontos tudni, hogy ezt utólag is meg lehet kötni, ha már megvan a Babaváró támogatásotok, vagy bármilyen más hiteletek. Ha szeretnél élni ezzel a lehetőséggel, válaszlevélben jelezd és segítek)
  • Ha az új házasfélnek is van Babavárója – válás vagy elhalálozás miatt – és közös gyermeket vállalnak, akkor csak az egyik babaváróba lehet beleszámolni az érkező gyermeket.
  • Ha válás után az egyik fél a folyósítást követően 5 éven belül újra házasságot köt, akkor az 5 éves gyermekvállalási határidő újra kezdődik. Az új házasságkötés után újra kamatmentesen lehet tovább fizetni a hitelt. Itt is igaz, hogy ha az új házastársnak is van Babavárója – ugyanúgy válás vagy elhalálozás miatt – és közös gyermeket vállalnak, akkor csak az egyik babaváróba lehet beleszámolni az érkező gyermeket.
  • Jogszabályba lett rögzítve az is, hogy ha megszűnik a kamattámogatás, akkor sem számolhat fel a bank semmilyen extra díjat, jutalékot.

Magzat igazolása

  • A magzat bejelentését a bankhoz várandósgondozási könyvvel VAGY kezelőorvos által kiállított igazolás alapján lehet megtenni. Nagyon fontos, hogy az utolsó bejegyzés a kiskönyvbe nem lehet 15 napnál régebbi, ahogy az igazolás sem. Tipp: Gyakori eset, hogy a várandóssági kiskönyv 7. oldalán lemarad valamilyen adat, vagy az orvos aláírása, pecsétje. Ezt érdemes már a rendelőben ellenőrizni, mert hiányosan nem fogadja be a bank.
  • A babaváró hitelelengedésnél csak a fennálló, nem lejárt tőke- és nem lejárt ügyleti kamattartozásból engednek el.
  • A szüneteltetés alatt nem kell fizetni az állami kezesség vállalási díjat. Ezt eddig sem vonták a bankok, de ez most már a jogszabályba is van rögzítve.

A lakáshitellel, személyi kölcsönnel, CSOK-kal, a babaváró kölcsönnel és szabadon felhasználható hitelekkel kapcsolatban személyre szabott ajánlatokat, konzultációt itt kérhetsz.

Filep Hajni

hitelszakértő

hajnalka.filep@benkspartner.hu

Babaváró hitel. Nem mindegy hol igényled

Babaváró támogatás: több milliót bukhatnak az ügyfelek, ha csak a számlavezető bankjuknál érdeklődnek

Fontos tudni, hogy bár az alapvető jogszabályi feltételek ugyanazok, mégis mindegyik pénzintézet a saját bírálati rendszere alapján dönt a babaváró támogatáshoz kapcsolódó igénylés jóváhagyásáról, elutasításáról, vagy a maximálistól alacsonyabb összeg folyósításáról. Lássuk tehát – konkrét példákkal illusztrálva – miért nem mindegy, hogy melyik banktól igényled a babaváró támogatást.

Azt az elképzelést, hogy a babaváró kölcsön esetében a támogatásra való jogosultságot tekintve nincs különbség az egyes pénzintézetek ajánlatai között, felülírja az, hogy sok esetben a számlavezető banknál valaki nem bizonyul hitelképesnek, vagy a maximális hitelösszegnél kevesebbet kaphat csak, esetleg van olyan egyedi szempont, amit más pénzintézetnél tudunk csak érvényre juttatni. Például gyors átfutási idő, befogadáskori szerződéskötés (mivel az igényléskor és a szerződéskötéskor is mindkét házasfélnek jelen kell lenni, egyáltalán nem mindegy, hogy egyszer vagy kétszer kell megjelenniük emiatt a bankfiókban, munkaidőben), hitel előtörlesztés célú felhasználás, osztalékból, vállalkozásból származó jövedelem, egyéb egyedi preferencia…

Ha biztosra szeretnél menni, érdemes olyanok segítségét igénybe venned, akik nap mint nap figyelemmel kísérik a babaváró hitelezéssel kapcsolatos történéseket, így biztosabb lehetsz benne, hogy mind a 10 millió forint babaváró hitelt megkapjátok.

Gulyás Gergely miniszterelnökséget vezető miniszter beszámolója alapján eddig már 31 ezren igényelték és közülük 18800-an kapták meg a babaváró támogatást. Korántsem biztos, hogy a fennmaradó közel 12 ezer igénylést a támogatáshoz előírt jogszabályi feltételeknek nem megfelelés miatt utasították el, ugyanis sok esetben előfordul, hogy csak az adott bank bírálati rendszere nem hagyja jóvá, holott másik pénzintézetnél megkaphatja a támogatást a házaspár. Szintén ebből a beszámolóból tudhatjuk, hogy a babaváró támogatással rendelkezők 88%-ának folyósították a maximális 10 millió forintot. Erre azért kiemelten fontos figyelni, mert a babaváró támogatás egyszer igényelhető, ha a házaspár elfogadja a kevesebb pénzt, később nem áll módjában a különbözet igénylése, pedig jó eséllyel más pénzintézettől megkapta volna a teljes összeget.

Sokszor panaszkodnak az ügyfeleim, hogy a médiában vagy a bankfiókokban tévesen tájékoztatták őket a babaváró támogatással kapcsolatban. Volt már félreinformálás a jogosultság, a szükséges jövedelem, az igényléshez kapcsolódó dokumentumok listája, stb. terén. Sajnos a tapasztalataink azt mutatják, hogy több millió forint támogatást bukhatnak el az ügyfelek, ha csak számlavezető bankjuknál érdeklődnek és egyetlen banki ügyintéző válaszát fenntartások nélkül elfogadják.

Csak hogy egy félreinformálást (talán a leggyakrabban előfordulót és legbosszantóbbat) kiemeljek: Tamást és feleségét – akik éppen első babájukat várják – arról tájékoztatta a számlavezető bankjuk, hogy szabad felhasználásra csupán 7 millió forint igényelhető, a maximális, 10 milliót csakis ingatlan célra kaphatják meg, s ezt már az igényléskor alá kell támasztani a szükséges dokumentumokkal. Itt nagyon fontos kiemelni, hogy ennél a bizonyos pénzintézetnél egyedülálló módon valóban csak 7 millió forint igényelhető szabadfelhasználásra, azonban mindenhol máshol (a jogszabálynak megfelelően) mind a 10 millió forint szabad felhasználású kamatmentes kölcsönnek minősül, annak felhasználását semmilyen módon nem kell igazolni az ügyfélnek előzetesen vagy utólag. Nyilvánvalóan (sajnos) az említett pénzintézetben dolgozó ügyintéző nem fogja elárulni az érdeklődőnek, hogy bármelyik másik bankban megkaphatja a maximális összeget, csak náluk nem. Éppen ellenkezőleg: sokszor úgy mutatják be saját eljárásrendjüket, mintha ez általános lenne.

Persze mondhatjuk, hogy a legöbben egyébként is ingatlan célra fordítják a támogatást, azonban nagyon sok esetben a babaváró hitel igénylésekor még nincs aláírva az adásvételi szerződés, sőt, sok ügyfelem a támogatás folyósítását követően kezdi el keresni az ingatlant, hiszen ez az összeg lesz az önerejük a vásárláshoz. Másrészt pedig a jogszabály szerint is szabadon felhasználható kölcsönnek minősül a babaváró támogatás teljes összege, így érdemes olyan pénzintézetet választani, ahol nem az előírással ellentétesen járnak el.

A babaváró hitel igénylésénél az is nagyon fontos szempont, hogy az egyes pénzintézeteknél hogyan megy a folyamat, melyik bank mennyire rugalmas vagy rugalmatlan a jövedelem elfogadásával, JTM-el (jövedelemarányos törlesztőrészlet mutató) – és még sorolhatnám, mennyi egyéni szempont jelentkezhet egy-egy házaspár esetében – kapcsolatban. Lássuk pontokba szedve a leggyakoribb szempontokat

Különböző jövedelmek elfogadása

Néhány bank esetében van egy jövedelmi küszöb, ami alatt nem adnak babaváró támogatást (pl. ha a házaspár nem rendelkezik 200.000 Ft igazolható összjövedelemmel), azonban a legtöbb helyen nincs ilyen megkötés.

Van olyan bank, ahol abszolút jól számolnak a saját vállalkozásból igazolt jövedelemmel, a KATA adózással szerzett jövedelemmel, az osztalékkal, stb., azonban nem tudnak mit kezdeni a táppénzzel (pedig az igénylő kismamák jelentős része már táppénzen van), vagy azzal, ha az alkalmazotti jövedelemmel rendelkező ügyfélnek van tulajdonrésze (akár minimális) a munkaadó cégben.

Ehhez a témához tartozik, hogy vállalkozók esetében – de még akkor is, ha nem a vállalkozásából igazol jövedelmet, hanem mellette alkalmazott is – jellemzően szükség van plusz dokumentumokra, fontos tehát a személyre szabott, pontos igényléshez szükséges dokumentumlista összeállítása.

Alkalmazottak esetén eltérő, hogy mely bankok számolnak jól a cafetériával, a jutalékokkal, költségtérítésekkel, juttatásokkal, bónuszokkal. Sokszor látom, hogy a cég által kiállított munkáltatói jövedelem igazoláson nagyon alacsony alapbér szerepel, azonban a havi extra juttatások ennek akár a duplájára is emelhetik a bevételt. Ilyen esetben nagyon lényeges, hogy olyan pénzintézetnél kerüljön sor a babaváró támogatás igénylésére, ahol a valóban beérkező havi jövedelemmel tudnak számolni, nem csak az alapbérrel.

A jövedelem terén tehát teljes mértékben az adott pár bevételeire fókuszálva érdemes bankot választani, általánosítani nem lehet (pl. ha az egyik fél alkalmazott, a másik fél pedig vállalkozó, akkor olyan pénzintézetet javaslunk, ahol mindkét jövedelemtípussal 100%-ban tudnak számolni).

Ha pontosan szeretnéd tudni a hiteligénylésed előtt, hogy a ti jövedelmetek megfelelő lesz-e a babaváró hiteletek igényléséhez katt ide

Jövedelem terhelhetősége

Kevés olyan pénzintézet van, ahol az összjövedelem (férj+feleség együttes jövedelme) 50%-ig terhelhető a babaváró kölcsön törlesztőrészletével, a legtöbb banknál ez csupán 35-40%. Ezzel együtt az sem mindegy, hogy a törlesztési kitettségben mekkora összeggel számolnak majd a babaváró kölcsön törlesztőrészletével, hiszen egyes bankok a havi törlesztőt veszik figyelembe, más pénzintézetek kockázatkezelése azonban ennek duplájával is számolhat (arra alapozva, hogy ha nem születik 5 éven belül gyerek, akkor kamatozóvá válik a hitel).

Fontos, hogy a meglévő hitelek havi törlesztő részletei rontják az összjövedelmet, tehát a JTM számításba ezt is bele kell kalkulálni. Jó hír, hogy néhány banknál hitelkiváltásra is igényelhető a babaváró támogatás (meglévő lakáshitel, szabadon felhasználható jelzáloghitel, személyi kölcsön), rész-előtörlesztésre viszont nem használható, csak végtörlesztésre. Ez a JTM szempontjából azért fontos, mert ebben az esetben a kiváltandó hitel törlesztőjével már nem számol a bank, tehát így beleférhet a jövedelembe a babaváró kölcsön.

Gyorsaság

Az ügylet átfutási ideje nagyon nem mindegy abban az esetben, ha már úton van a baba, esetleg már kevesebb, mint 1-2 hónap van hátra a szülésig. Nem is beszélve arról, hogy sok pénzintézet nem számol a feleség jövedelmével, ha már táppénzen van, tehát ilyen szempontból is lényeges, hogy a támogatás elbírálása mihamarabb megtörténjen.

A jogszabályi 10 napos bírálati idő előírását egy pénzintézeten kívül mindegyik igyekszik tartani (ennél az egy kivételnél még most is előfordul 30 napos átfutási idő…), azonban vannak olyan bankok, akik „hobbit űznek” a fölösleges hiánypótlás bekéréséből annak érdekében, hogy elnyújtható legyen a határidő.

Gyorsaság szempontból mégis van egy olyan bank, amelyiket ki tudom emelni, náluk jellemzően az igényléstől számított 1 héten belül már folyósítva van a támogatás összege az ügyfél bankszámlájára, de folyósítottak már 1 napon belül is ügyfeleimnek.

Egyszerű igénylési folyamat, rugalmasság

Egyszerű igénylési folyamat alatt azt értjük, hogy a házaspárnak elegendő 1 alkalommal megjelennie a bankfiókban, a pénzintézet rugalmasan és ügyfélközpontúan szolgálja ki az igénylőket és nem kérnek be fölösleges hiánypótlásokat a folyamat során.

Az egy körös megjelenés esetében egyidőben kerül sor a támogatás igénylésére, befogadására és a szerződés aláírására (igen, egyes pénzintézeteknél már az igényléskor aláírható a kölcsönszerződés is) és mindez maximum 40-60 percet vesz igénybe. Ezt követően a bank azonnal felküldi az ügyletet bírálatra, és az ügyfélnek már csak a jóváhagyási, majd folyósítási értesítést kell várnia. Természetesen ehhez az azonnali befogadáshoz és szerződéskötéshez az kell, hogy az ügyfelek felkészülten érkezzenek a bankfiókba, minden szükséges dokumentum náluk legyen, ezért szoktunk nagy hangsúlyt fektetni a pontos, személyre szabott dokumentumlista összeállítására ügyfeleink számára. Ezzel kapcsolatban ide kattinva tudod kérni szakértői segítségünket.

Szerencsére a gyorsaság és az egyszerű folyamat együtt járhat, hiszen a fent említett kiemelten gyors pénzintézet esetében is rugalmas, ügyfélközpontú folyamatról beszélünk.

Ez a néhány szempont csak a leggyakrabban felmerülő kérdésekre vonatkozik. Ezeken felül rengeteg olyan élethelyzettel, egyéni preferenciával találkoztam már (pl. külföldi munkaviszonyból igazolható jövedelem), melyek komoly előminősítést igényelnek és nagyon leszűkíthetik a szóba jöhető bankok körét.

A CSOK-kal, a babaváró kölcsönnel, lakás-, és szabadon felhasználható hitelekkel kapcsolatban személyre szabott ajánlatokat, konzultációt itt kérhetsz.

Filep Hajni

hitelszakértő

hajnalka.filep@benkspartner.hu