usa-g14b6e755c_1920

A háború hatása a hazai bank-, és pénzpiacra. Mit tegyen az, aki Sberbank ügyfél és az, aki ingatlan vásárlás előtt áll

Ennek a bejegyzésnek a múlt hét keddi makrogazdasági konferenciánkon elhangzottakról kellene szólnia. De sajnos nem arról fog szólni. Bár Juscsák György előadása ismét fantasztikusan profi volt, a csütörtök hajnali események fényében mára elévültek azok a gazdasági várakozások, amelyeket előrevetített. Csütörtökön ugyanis Oroszország és Ukrajna között kitört a háború, ami azóta is tart. És minél tovább tart, annál nagyobb következményekkel kell szembenéznünk, nem csak humanitárius, hanem gazdasági értelemben is.

Mivel rengeteg ügyfelem érdeklődött itt a téma különböző pénzügyi aspektusai miatt, így most a háború bankpiaci hatásairól fogok írni, kifejezetten az itthoni helyzetre fókuszálva. Igyekszem ismét átállni a gyakoribb bejegyzés írásra, ha szükséges, friss, hiteles információkat megosztani, érthetően megírva az MNB-s állásfoglalásokat, kormányrendeleteket. Ezt azért tartom fontosnak, mert azt látom – ahogy a koronavírus hazai megjelenésekor, a hitelmoratórium bevezetésekor is történt – rengeteg téves, félinformáció kering az interneten, egyéb elektronikus médiumokban (tévé, rádió) a bankpiaci helyzet, várható jövőkép kapcsán.
Egy háborús helyzetben sajnos a humanitárius és politikai hatásokon túl komoly gazdasági hatásokkal is szembe kell nézni. Igyekszem ezzel kapcsolatban is kifejteni a saját véleményemet, várakozásaimat, de fontos, hogy ezek nem minősülnek sem befektetési tanácsadásnak, sem pedig garanciát nem vállalhatok a jövőre vonatkozóan. Gondolom, ez érthető (mindenkit óva is intenék attól, hogy olyannak a szavára adjon, aki azt állítja, hogy 100%-ban biztos abban, hogy mi lesz a gazdaságban holnap…), senkinek nincs varázsgömbje, ami a jövőt mutatja. Nézzük tehát, milyen gazdasági hatások értek már utol és mi várhat ránk:

A Sberbank végelszámolása

Az MNB hétfőtől két bankszünnapot rendelt el a magyar Sberbanknál a hitelintézet kérésére. Majd ma reggel az MNB visszavonta a hazai Sberbank tevékenységi engedélyét és elrendelte annak végelszámolását a súlyossá vált likviditási és tőkehelyzete miatt.
A helyzet semmilyen hatással sincs a magyarországi pénzügyi intézményrendszer egyéb tagjaira, amelyek stabilan, a megszokott rendben szolgálják ki ügyfeleiket – hangsúlyozza az MNB vasárnap éjszaka megjelent közleményében.

Rengetegen keresnek engem ezzel kapcsolatban hétfő óta. Érthető az aggodalom azok részéről, akiknek Sberbankos folyószámlája, Babaváró kölcsöne vagy személyi kölcsöne van. Ebben az ügyben én is érintett vagyok, folyószámlám (azon többszázezer Ft), személyi kölcsönöm is van a hitelintézetnél.

Ami most a legfontosabb, hogy szeretnék mindenkit óva inteni a pánik reakcióktól. Egy ilyen szituáció kezelésére, az érintettek kártalanítására is megvan a jogszabályi háttér és keretrendszer. Lent leírom ezeket, de ha bármi kérdésed van, kérlek keress bennünket elérhetőségeinken ide kattintva!

A Sberbanknál volt folyószámlám, mit tegyek?

Időbe fog telni, míg a folyószámlán lévő pénz hozzáférhető lesz (ennek módjáról a következő bekezdésben írok) és ehhez szükség lesz egy másik számlára, ahová majd megkaphatjuk a pénzünket. Ügyfeleinknek több banknál is tudunk biztosítani ingyenes számlacsomagot, ha érintett vagy ebben, kérlek ide kattintva jelezd nekem, vagy küldd tovább a bejegyzésem olyan ismerőseidnek, akik ebben érintettek. Azt senkinek nem javaslom, hogy most pánikszerűen bemenjen a legközelebbi bankba és megnyisson egy bármilyen, nagyon drága számlacsomagot, rosszabb helyzetbe ne sodorjuk magunkat! Lehet ez egy lehetőség arra, hogy kedvezőbb feltételekkel bankolhassunk tovább, mint eddig.

Mi fog történni a Sberbankos számlán lévő pénzünkkel?

A Sberbankban elhelyezett betétekre OBA (Országos Betétbiztosítási Alap) garancia van, az OBA betétesenként főszabály szerint legfeljebb 100 000 eurónak megfelelő forintértékben fizet kártalanítást a betét tőke- és kamatösszege után. Az ügyben már megszólalt az OBA, nyilatkozatuk szerint nem kell igénybejelentést tenniük a Sberbank ügyfeleinek, az Országos Betétbiztosítási Alap a banknál lévő ügyféladatok alapján automatikusan végzi a kifizetéseket, és arról személyre szóló értesítést küld a betétes Sberbanknál bejelentett állandó lakcímére, illetve székhelyére. A törvényi előírás szerint az OBA-nak 10 munkanapja van a kártalanítás betétesek rendelkezésére bocsátásához.

Aki érintett, annak a kartalanitas@oba.hu  e-mail címre kell elküldeni a hitelesített kifizetési igényt. A nyomtatvány az alábbi linken érhető el: https://www.oba.hu/nyomtatvanyok/ . Cégeknek és magánszemélyeknek külön-külön nyomtatványon kell jelenteni, hogy mely bankszámlára szeretnék a kifizetést kérni.

AVDH-zni kell a beküldés előtt (Ügyfélkapus hitelesítés). A fenti link 3. csatolmányában találtok egy részletes leírást, hogyan kell ezt intézni.

Mi fog történni a Sberbankos hitelekkel?

Várhatóan más bank fogja átvenni az állományt és az aláírt hitelszerződésnek megfelelően kell majd a továbbiakban is teljesítenünk a havi törlesztéseket. Ezzel kapcsolatban is pontos tájékoztatást fognak kapni az érintettek.

Lakásvásárlás, meddig vannak még állami támogatások?

Az orosz-ukrán konfliktus súlyosbodása hatással van a gazdasági élet szereplőire szinte minden tekintetben, nyilván a banki részvények árfolyamára és a forintra nagyon kedvezőtlen hatásai lehetnek. Várhatóan a kamatemelkedést is fokozni fogja, hiszen emelkednek a forrásköltségek.

Én úgy gondolom, hogy aki lakásvásárlásban gondolkodik, igyekezzen mielőbb megtalálni az ingatlant, megigényelni a hitelt (ahogy látom, a legtöbb ügyfelem is így gondolkodik, mert kedd óta rengeteg új ügyletet adtunk be, jelenleg még elérhető, kedvező kamattal, állami támogatásokkal, vételárral). Rövid-közép távon várhatóan nem lesznek alacsonyabbak sem az ingatlan árai (nagyon veszélyes szerintem erre spekulálni 10% körüli inflációnál…), sem a hitelkamatok. A pénzünk elinflálódását leginkább az ingatlanba fektetéssel tudjuk védeni, ráadásul a menekült-áradattal vélhetően hatalmas bérlői igény szabadul most a piacra!

Aki otthonteremtési állami támogatás igénylésében gondolkodik (legyen szó Babaváróról, CSOK-ról), szerintem szintén ne húzza az időt, mielőbb igényeljen. Választások lesznek és ilyenkor bárki lesz a kormányon, az első 2 év nem a pénzosztásról szokott szólni. Ehhez jön most a háborús helyzet, melynek során a menekültek fogadása, ellátása, elszállásolása rengeteg pénzt vesz el a költségvetésből, ahol most nagyot lehet spórolni, azok a fent említett állami támogatások, elsősorban a Babaváró kölcsön. Érződik is az izgalom a piacon, érthető módon rengetegen akarják még a választások előtt megkapni az „ingyen 10 milliót”.

Ebben is állok ügyfeleim rendelkezésére, minden esetben alapos előminősítést végzünk (most nincs idő a melléfogásra!), dedikált banki kollégáinknál tudunk még igénylési időpontot egyeztetni ügyfeleinknek, amire ők teljesen felkészülten érkezhetnek, hiszen pontos, személyre és adott bankra szabott check-listát írunk mindenkinek, sőt, az OEP/NEAK TB igazolás megszerzésében is segítünk! Ehhez kattints ide.

Infláció: forint vagy euró?

Érthető módon felértékelődtek az euró alapú megtakarítások. Ilyen nekem is van, a jó hozamokon felül most az árfolyamkülönbségből is magas nyereséget realizálhatok. Érdemes lehet most ebben gondolkodni, megtakarításunk egy részét euróba tenni (a magyar lakosság megtakarításának jelentős része forintban van, minimális az euró, dollár alapú megtakarítás). Ezzel kapcsolatban többféle konstrukció áll rendelkezésre, lehet szó havi szintű megtakarításról vagy 1-1 nagyobb pénzösszeg elhelyezéséről, hosszú, vagy rövidtávú lekötésről. Ezzel kapcsolatban is szívesen segítek, keress bizalommal itt!

A piacok a változások beárazása után meg fognak nyugodni, remélhetőleg a háborús konfliktus is mihamarabb rendeződik. Amit tehetünk, hogy nem pánikolunk, de felelősen döntünk. Én továbbra is állok rendelkezésetekre, csapatunk profi támogatást nyújt a fenti témákban is.

Ha van bármilyen kérdés, kérés, észrevétel, kérlek jelezd részemre itt.

Üdvözlettel:

Hajni

Filep Hajni

Benks Kft.

hitel-, és biztosítás szakértő

Tags: No tags

Comments are closed.