business-man-gb8475c7da_1920

Bankpiaci trendek 2022

2021 furcsa év volt. A koronavírus velünk maradt, mégis soha nem látott rekordokat döntött a lakásvásárlás iránti igény és az ebből megvalósuló ügyletek. A piac továbbra is magas hőfokon ég, miközben a lakásárak tovább drágulnak, és az alapkamat-emelés miatt a hitelek kamatai is emelkedő tendenciát mutatnak. Emellett egyre inkább felkerül a magyar családok bevásárló listájára is az öngondoskodás, egyre többen kötnek életbiztosítást, és a nyugdíjmegtakarítási termékek is nagyon népszerűek. Nézzük, hogy mit várhatunk idén.

Hosszú írás áll előtted, kifejezetten javaslom a hűvösebb estékre, ha hitelfelvételben, lakásvásárlásban gondolkodsz vagy ha már túl vagy rajta, de érdekelnek a piaci trendek, lehetőségek. 😊

  1. Továbbra is fókuszban az állami támogatások, ám sok támogatásnak az idei az utolsó éve

Soha nem volt még ennyi elérhető otthonteremtési állami támogatású termék, mint 2021-ben, ezeknek viszont jó része 2022-ben megszűnik.

  • Babaváró hitel: az egyik legnépszerűbb állami támogatás 2022. december 31-ig elérhető. A 2019. júliusi bevezetés óta tavaly november végéig 1600 milliárd forintnyi igénylést fogadtak be a bankok, tehát körülbelül 160 ezer család igényelte ezt a hitelt. Érdemes sietni azoknak, akik gyereket terveznek, ugyanis a termék esetleges meghosszabbításáról egyelőre nincs hír. Véleményem szerint nem érdemes a meghosszabbításban reménykedni, hiszen a hitel kamata csak az igénylő házaspárok számára 0%, ha teljesítik a feltételeket (5 éven belül születik gyerek), az állam a bankok számára súlyos kamatterhet fizet a kölcsön után. A kamatkörnyezet emelkedésével jelenleg kb. duplájába kerül az államnak egy új Babaváró igénylés, a 2019 és 2020-as igénylésekkel szemben. A Babaváró hitelről bővebben ide kattintva olvashatsz.
  • Falusi CSOK:ez a támogatás még az év végéig sem tart, 2022. június 30-ig lehet igénybe venni. 2019 közepén hirdette meg a kormány 3 évre. Ezt a kedvezményt a preferált kistelepüléseken ingatlant vásárló és bővítő, felújító családok vehetik igénybe (a CSOK összegének a felét a vásárlásra, a másik felét korszerűsítésre vagy bővítésre kell költeni, emellett ÁFA visszaigénylési lehetőség is van a termékben). Annak ellenére, hogy Budapesten dolgozom és az ügyfélköröm jelentős része is fővárosi, rengeteg Falusi CSOK-os ügyletet menedzseltem az elmúlt 2,5 évben, így én úgy látom, hogy a termék népszerű, ráadásul sok Pest megyei település is benne van a listában. (a települések listáját itt találod.
  • Zöldhitel: ennél a terméknél nem időbeli korlát, hanem 200 milliárd forintos keretösszeget határozott meg az MNB. A támogatás 2021 októberétől elérhető és december végéig ebből az összegből már lefoglalásra került 22 milliárd forint. Nagyon várjuk a januári-februári számokat, hiszen vélhetően nagy mértékű csökkenés lesz a hátramaradó keretben. A bankok becslése szerint tavaszig tarthat ki a 200 milliárd.

A zöldhitelről bővebben ide kattintva olvashatsz.

A zöldhitelről készített videóimat itt nézheted meg

Otthonfelújítási támogatás: ez a termék is 2022 december 31-ig igényelhető, pontosabban addig lehet benyújtani a számlákat.

  • Nagycsaládosok autóvásárlási támogatása: bár nem bankhoz kapcsolódó támogatásról van szó, a teljesség igénye miatt azt is megemlítem, hogy ezt a kedvezményt is 2022. december 31-ig igényelhetik a családok.

Az elérhető Otthonteremtési állami támogatásokról itt olvashatsz.

Az Otthonteremtési állami támogatásokról készített videóimat itt nézheted meg.

  • Kamatemelkedés

A piaci kamatozású lakáshitelek kamatemelkedése várhatóan 2022-ben tovább fog folytatódni. A saját ügyfélkörömben is látom, hogy még azok is, akik már évek óta (akár ráérősen) keresgélték az ingatlant, most SOS el szeretnék indítani az igénylést, a még elérhető legkedvezőbb árazással. A kollégáimmal nemrég azon csodálkoztunk, hogy az előző évek januárjaihoz képest mennyire pörgős az idei, én magam is heti szinten 7-8 új igénylést adok le különböző bankokba. Érdemes is sietni, hiszen jelenleg még vannak kedvező, és bőven az infláció alatti kamatok, de a bankok már szinte heti szinten emelnek az árazáson. Emellett, az ingatlan árak is folyamatosan nőnek, tehát érdemes most lecsapni egy jó árú ingatlanra és alacsony kamatú hitelre.

  • Kamatfixálás

Szakmai felelősségemnek érezem, hogy felhívjam az ügyfeleim figyelmét arra, hogy soha nem volt ekkora segítség a hitellel rendelkezők számára a hitelkiváltás és ezzel együtt a kamatfixálás lehetősége, mint most, amikor a rövid kamatperiódusú (és a forduló előtt álló, 5 éves kamatperiódusú) hitelek kamatai, és ezzel együtt törlesztőrészletei várhatóan jelentős mértékben, akár 15-20%-al is emelkedhetnek egyik hónapról a másikra, akár több ütemben.

Fontos tudni, hogy jelenleg – kormány által bejelentett – kamatstopban beégetett törlesztőrészletnél is kisebb, akár 10 évig -, vagy végig FIX törlesztőrészlet ajánlatokat tudunk biztosítani a változó kamatozású kölcsönnel rendelkező ügyfeleinknek.

Erre egy példa: A BUBOR (6 hó) fixing 4,49% ma. Az én ügyfeleimnek jelenleg 4,24%-os 10 évig FIX és 4,25%-os 15 évig FIX kamat az elérhető legjobb árazás. Azt gondolom, ez magáért beszél. Aki eddig halogatta a hitele biztonságosabbá tételét, annak ez az utolsó utáni pillanat, amikor ezt még olcsón megteheti. 

Az általam menedzselt hiteligénylések egyike sem volt alacsony kamatperiódusú, emiatt sokszor abban a hibás elképzelésben vagyok, hogy az én ügyfélköröm védett ilyen tekintetben. Időről-időre ebből a tévhitből kizökkent, amikor 1-1 kitöltött Igényfelmérő Adatlapon a meglévő hiteleknél látom, hogy az érdeklődőnek több milliós, éven aluli, vagy épp, hogy éves kamatperiódusú hitele van, 5-6% kamatozással. Megdöbbentő, hogy akkor, amikor 15 évig fix, nagyon biztonságos hitel elérhető 4,25%-os kamattal, hogy marad benne valaki a régi, kockázatos és drága hitelében. Főleg úgy, hogy minden ilyen adós, többször is megkapta a bankjától (az MNB előírása szerint) a tájékoztatást a hitelkiváltás, kamatfixálás lehetőségéről és fontosságáról.

Arra kérlek, hogy ha van olyan ismerősöd, akinek tudod, hogy rövid kamatperiódusú hitele van (ez például onnan tudható, hogy mostanában panaszkodott arra, hogy emelkedett a törlesztője), szólj neki, hogy azonnal keresse meg a lehető legjobb lehetőséget ennek a kiváltására és a kamata befixálására. Akár küldd el neki ezt a bejegyzést, vagy keressen meg minket az itt található elérhetőségeink egyikén. Hálás lesz neked, hiszen ezzel havi több ezer forintot spórolhatsz neki, amit fölöslegesen fizet ki vagy fog kifizetni a banknak kamatra.

Emellett, a kamatstoppal kapcsolatban fontos kiemelni, hogy átmeneti időre szól, tehát nagyon fájhat majd júliustól azoknak, akik minden figyelmeztetés ellenére benne maradnak a kockázatos hitelükben, hiszen várhatóan még magasabbak lesznek a kamatok júliustól, folyamatos kamatemelésben vagyunk jelenleg is.

  • Vállalati hitelek

Hatalmas növekedés volt 2021-ben a vállalti hitelkihelyezésben is. Rengeteg nagyon alacsony kamatú államilag támogatott kedvező konstrukciót igényelhetnek a mikro-, kis-, és közép vállalkozások.

Csak hogy egy példával éljek: még a zöldhitelnél is nagyobbat robbant az ügyfélkörömben a Széchenyi Mikrohitel Go, melyet egyedülálló módon induló vállalkozások is igényelhetnek, maximum 50M Ft hitelösszeggel és 0,5%-os kamattal például ingatlan vásárlására (akár bérbeadási céllal is). A keretösszeg 100 milliárd forintban lett meghatározva és érdemes sietni, mert az októbertől elérhető terméket, csak az én ügyfeleim közül már 34-en igényelték, ebből a jónéhányan már a bírálatnál járunk. A termékről bővebb tájékoztatást itt olvashatsz.

  • Biztosítások

Azt gondolom, hogy az életbiztosítási szerződéskötések emelkedésével kapcsolatban nem sokáig kell az okokat keresni. Ha más nem is, ez a koronavírusos időszak mindenkinek megmutatta, hogy nem vagyunk golyóállók.

Számomra leginkább érzelmileg volt megterhelő ilyen téren ez az év. Cseteltem ügyfelemmel, miközben ő a lélegeztetőgépre kötve feküdt. A biztosítások kapcsán kárrendezéskor is segítünk az ügyfeleinknek és ebben az esetben éppen a legrosszabbra készültünk fel. Azt írta, köszöni, hogy a hitelajánlatok mellett a biztosítás fontosságára is felhívtam a figyelmét, mert így, hogy van életbiztosítása, nyugodtabban vészeli át ezt az időszakot, hiszen a családja egzisztenciális biztonságáról gondoskodott. 35 éves férfiról, apáról, férjről beszélünk, aki szerencsére azóta felgyógyult. Voltak azonban tavaly olyan ügyfeleim is sajnos, akik nem voltak ilyen szerencsések, legyen szó koronavírusról, daganatos megbetegedésről, autóbalesetről.

A fenti példákból is érezhető szerintem, hogy nem véletlenül fogalmazza meg az MNB azt az ajánlást, hogy akinek hitele van, annak legyen életbiztosítása is. Hiteligényléskor ugyanis vállaljuk, hogy mindig, bármilyen körülmények között fizetni fogjuk a havi törlesztő részletet éveken, évtizedeken keresztül. Ekkor persze még senki nem látja előre, hogy mi fog vele, vagy a férjével/feleségével történni az elkövetkező 10-20 évben. És bár mindenki optimista (ami egyébként szerintem egy jó hozzáállás), az véleményem szerint nagyon nagy felelőtlenség, ha családok úgy adósodnak el 10-20-30-40-, akár 70 millió forintra, hogy nem kötnek a szülők életbiztosítást. Fontos, hogy egyénileg, személyre szabott életbiztosításra gondolok, nem LÉLEKbiztosításra, mint a lakásbiztosítással kombinált élet kiegészítés (ami nagyon különleges körülmények között, nagyon kis összeget térít), vagy a bankkártyás, havi 300 Ft-ba kerülő „életbiztosításra” és még sorolhatnám. Ezek sajnos ennyit is érnek, irreális elvárás havi 300 Ft-ért több tíz milliós térítésben bízni.

A fentieken felül nyilván még jópár trendet, összefüggést fel lehetne sorolni, de úgy gondolom, így sem fogtam rövidre a mai bejegyzést. 😊 Viszont, ha bármelyik témával kapcsolatban kérdésed/észrevételed van, akkor kérlek itt jelezd nekem. Ha szeretnéd, hogy valamelyik pontot bővebben kifejtsem és sokakban felmerül ez az igény, akkor írok róla egy külön bejegyzést. Szóval ezek a visszajelzések fontosak számomra.

Hitelekkel, állami támogatásokkal, biztosításokkal kapcsolatos kérdésekben továbbra is állok rendelkezésedre! 😊

Ha bármilyen kérdésed van, vedd fel velem a kapcsolatot a lenti e-mailes elérhetőségemen, vagy kérj visszahívást tőlünk ide kattintva.

Források:

https://www.mnb.hu/…/laka-spiaci-jelente-s-2021…

https://www.mnb.hu/…/hitelezesi-folyamatok-2021…

https://www.mnb.hu/…/kockazati-jelentes-2021-hun-0621.pdf

Filep Hajnalka

hitelszakértő

hajnalka.filep@benkspartner.hu

Tags: No tags

Comments are closed.